A két kötetből álló EXPRESS ENGLISH angol nyelvkönyvcsalád elsősorban gimnáziumok, szakközépiskolák valamint tanfolyamok számára készült. Az első kötetet második osztályosoknak...
A két kötetből álló EXPRESS ENGLISH angol nyelvkönyvcsalád elsősorban gimnáziumok, szakközépiskolák valamint tanfolyamok számára készült. Az első kötetet második osztályosoknak (tagozatos osztályok esetén első osztályosoknak) valamint gyors kezdő tanfolyamok számára ajánljuk. A második kötet elsősorban középfokú nyelvvizsgára felkészítő intenzív nyelvi kurzusok számára készült. Az első kötetben mind a nyelvtan, mind pedig a témák feldolgozása a magyar tanulási kultúrának és a nyelvvizsgák elvárásainak szellemében történt. A nyelvtani magyarázatokat magyar nyelven, minden fejezet elején példamondatokkal és - azok magyar megfelelőivel - illusztrálva találhatjuk meg, amely egyúttal az önálló tanulást is segíti. A könyvben szereplő témakörök a hétköznapi beszédtémákra koncentrálnak és már kezdettől fogva meglehetősen széles szókincset gyakoroltatnak. A beszédkészség fejlesztése kommunikatív feladatokon és nyelvi játékokon keresztül történik. Ily módon a tankönyv ötvözi a nyelvtan szisztematikus oktatásának és a modern, készségfejlesztésre épülő nyelvtanításnak az elemeit, és teszi mindezt a külföldön kibocsátott tankönyvekből oly nagyon hiányzó kontrasztív (összehasonlító és idegen nyelvi) szempontok figyelembe vételével. A könyv kimerítő módon tárgyalja az alapvető nyelvi struktúrákat és a legfontosabb beszédhelyzeteket, így a diákok tudásban az alap- és középfok között behatárolható szintre juthatnak el. A nyelvkönyvcsalád tagjai * Némethné Hock Ildikó: EXPRESS ENGLISH 1 (Angol nyelvkönyv) * Kenesei Andrea - Sebestyén Rita: EXPRESS ENGLISH 2 (Angol nyelvkönyv) * Hangkazetta: EXPRESS ENGLISH 1-hez * Hangkazetta: EXPRESS ENGLISH 2-hez * Tanári kézikönyv az EXPRESS ENGLISH könyvekhez Könyvhöz tartozó hanganyag a kiadó honlapjáról letölthető.
Chýba alebo je nepravdivý niektorý dôležitý parameter? Uvedené informácie sú len orientačné, pred nákupom vo vybranom obchode odporúčame overiť, že predávaný model má kľúčové vlastnosti podľa vašich požiadaviek. Aj keď sa snažíme o maximálnu presnosť informácií, bohužiaľ nemôžeme zaručiť 100% správnosť. Ceny produktov sú vrátane DPH.
{"Obľúbené kategórie":[["Čítačky čiarových kódov","https://citacky-ciarovych-kodov.heureka.sk/"],["Dosky na krájanie","https://dosky-na-krajanie.heureka.sk/"],["Dámske kostýmy","https://damske-kostymy.heureka.sk/"],["Starostlivosť o plasty a pneumatiky","https://starostlivost-o-plasty-a-pneumatiky.heureka.sk/"],["Vrecká do koša na plienky","https://vrecka-plienky.heureka.sk/"],["Doplnky stravy na pokožku","https://doplnky-stravy.heureka.sk/f:22860:47681891/"],["Štetky na holenie z konských vlasov","https://stetky-holenie.heureka.sk/f:38939:38906755/"],["Pleťové séra","https://pripravky-na-cistenie-pleti.heureka.sk/f:11233:167966/"],["Voskované šnúrky","https://snurky.heureka.sk/f:38468:1/"],["Granule pre psy s alergiou","https://granule-pre-psov.heureka.sk/f:35767:32668568/"]],"Vybrané značky":[["Učebnice National Geographic Society","https://ucebnice.heureka.sk/f:22679:37645358/"],["Učebnice Hoepli","https://ucebnice.heureka.sk/f:22679:46250809/"],["Učebnice Cambridge University Press","https://ucebnice.heureka.sk/f:22679:8520977/"],["Učebnice Canadian Language School","https://ucebnice.heureka.sk/f:22679:37645583/"],["Učebnice Dreveny tato","https://ucebnice.heureka.sk/f:22679:46250776/"]],"Ako vybrať najlepšie":[["Ako vybrať skrinku na topánky?","https://www.heureka.sk/a/ako-vybrat-skrinku-na-topanky-c2996-19540/"],["Aku vybrať anténu k mobilnému telefónu?","https://www.heureka.sk/a/aku-vybrat-antenu-k-mobilnemu-telefonu-c744-19996/"],["Ako vybrať kameru do auta?","https://www.heureka.sk/a/ako-vybrat-kameru-do-auta-c3127-20140/"]],"Vybrané produkty":[["Aramax Max Watermelon 10 ml 0 mg","https://e-liquidy-do-e-cigariet.heureka.sk/aramax-max-watermelon-10-ml-0-mg/"],["Converse Chuck Taylor All Star Unisex","https://panske-tenisky.heureka.sk/converse-chuck-taylor-all-star-unisex_15/"],["Globe Slant Standard","https://trucky.heureka.sk/globe-slant-standard/"],["Pleva Krém na dekolt s medom 50 g","https://starostlivost-o-krk-a-dekolt.heureka.sk/pleva-krem-na-dekolt-s-medom-50-g/"],["Novochema Email SYNRAD farba na radiatory 6003 slonová kosť 0,75L","https://farby-kov.heureka.sk/novochema-email-synrad-farba-na-radiatory-6003-slonova-kost-0_75l/"],["TOKO T18 850W Digital racing iron","https://zehlicky-na-vosky.heureka.sk/toko-t18-850w-digital-racing-iron/"],["Bigjigs Rail Stanica metra","https://budovy-a-domy.heureka.sk/bigjigs-rail-stanica-metra/"]],"Odporúčame":[["Apple iPhone 15","https://mobilne-telefony.heureka.sk/f:26540:34644595/"],["Apple Watch 9","https://inteligentne-hodinky.heureka.sk/f:26541:34738896/"],["Apple Watch Ultra 2","https://inteligentne-hodinky.heureka.sk/f:26541:34644606/"],["PlayStation 5","https://herne-konzoly.heureka.sk/playstation-5/"],["Lego","https://stavebnice-lego.heureka.sk/"],["Zimné pneumatiky","https://pneumatiky.heureka.sk/f:5428:13093/"],["Nábytok","https://nabytok.heureka.sk/"],["Oblečenie a móda","https://moda.heureka.sk/"]]}